Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áder: Csak a labdán van bőr?

A gyerekek utáni adókedvezményt, amit a szocialisták megszüntettek, vissza kell állítani - jelentette ki Áder János, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője csütörtökön Tiszakécskén.


Dátum: 2006-01-26 20:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49656
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:45.977477, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz politikusa a zsúfolásig megtelt művelődési házban idézte Medgyessy Pétert, aki azt mondta, hogy nem fogják megszüntetni a családi támogatásokat, hanem ki fogják terjeszteni azokra is, akiknek nem jutott.

"Lehet, hogy igaza van Végh Antalnak, aki azt mondta: csak a labdán van bőr" - tette hozzá. Kitért arra, hogy a Fidesz nem 400 ezer munkahelyet ígért, hanem 230 ezer munkahelyet teremtett. Arra kérte a hallgatóságot, hogy ne dőljenek be annak a szocialista riogatásnak, hogy a társadalombiztosítási járulékcsökkentés miatt veszélybe kerül a nyugdíjak kifizetése. "Éppen ellenkezőjét fogjuk megtenni: bevezetjük a 14. havi nyugdíjat" - fűzte hozzá.

Kijelentette: ha a hazai kis- és középvállalkozók kapták volna a dél-koreai gumigyárnak adandó 20 milliárd forintot, akkor lényegesen több munkahelyet hoztak volna létre, mint az ázsiai cég. Felidézte a legfrissebb adatokat, mely szerint a Gyurcsány-kormány idején 60 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek