Jelképes parkátadással tiltakoztak a IX. kerületi fideszes képviselők
Nem hivatalos formában hétfőn "átadta" a ferencvárosi Lenhossék utcai pihenőparkot a kerületi Fidesz a lakosoknak; a helyi képviselők a jelképes megnyitóval tiltakozni kívántak a szerintük indokolatlanul lassú ütemben folyó építkezés miatt. Bácskai János, a IX. kerület fideszes polgármester-jelöltje és Szűcs Balázs képviselőjelölt, aki jelenleg a Városfejlesztési Bizottság tagja, a demonstráción annak a véleményének adtak hangot, hogy a jelenlegi MSZP-SZDSZ-es támogatottságú polgármester, Gegessy Ferenc, az önkormányzati választások kampányfinisére tartogatja a park átadását.
Dátum: 2002-09-30 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:32.550818, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
2002.09.30
A politikusok szerint a mintegy egyhektáros, egykor lepusztult épületeknek, garázsoknak helyet adó zöld felületű park és játszótér három hónapja lényegében változatlan állapotban, készen áll.
Bácskai János közölte, miután a kerület vezetőjétől a mai napig nem kaptak egyértelmű választ arra, mikor adják át hivatalos formában a parkot, ezért - mint mondta - ferencvárosi adófizetőként ő is ki akarja részét venni a kampányból. Bácskai János és Szűcs Balázs ezt követően szimbolikusan, egy nemzeti színű szalag átvágásával megnyitotta a kerületi polgárok előtt a parkot.
A demonstrálókkal a biztonsági őrök egyébként azt közölték, hogy a park egyelőre építési területnek minősül és a megjelenteket távozásra szólították fel. A nem hivatalos átadáson megjelent kerületi lakosok az MTI-nek nyilatkozva érthetetlennek tartották, hogy miért nyilvánítanak egy jelenleg is bejárható parkot építési területnek, illetve, ha valóban az, miért nem veszik körbe kerítéssel, vagy azt miért nem jelzik táblákkal.
MTI - fidesz.hu