Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irán érzi a nemzetközi nyomás szorítását?

Irán érzi a vitatott atomprogramja miatt reá nehezedő nemzetközi nyomás szorítását, az Egyesült Államok pedig ragaszkodni fog ahhoz, hogy az ügyet formálisan az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé vigyék - jelentette ki az amerikai külügyminiszter.


Dátum: 2006-01-27 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49663
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:48.239119, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Condoleezza Rice a brit hírügynökségnek csütörtökön adott interjújában nem tűnt nagyon megértőnek Teheránnak az orosz kompromisszumos javaslat iránti új keletű érdeklődése iránt. A javaslat értelmében az iráni uránt Oroszországban dúsítanák, készítenének belőle atomerőművi fűtőelemet; ez eloszlathatná a nyugati országok azon gyanakvását, hogy Irán békés célúnak mondott atomprogramjának leple alatt nukleáris fegyver előállítására törekszik, Teherán pedig elkerülhetné, hogy az ügyet a BT elé vigyék.

Rice úgy vélekedett, hogy az orosz javaslat iránti új keletű teheráni érdeklődés a nemzetközi nyomásgyakorlás szerepéről árulkodik. "Azt mutatja, hogy az irániak szenvednek a melegtől" - mondta a politikus, a nyomásgyakorlás szorításának mértékét ecsetelve.

Az amerikai külügyminiszter szerint Irán jelenleg mindenféle üres ígérettel megpróbálkozik annak érdekében, hogy elkerülje atomprogramjának a BT elé vitelét, de nem szabad hagyni, hogy ez sikerüljön neki. "Eljött az idő" - mondta, az ügynek a BT elé tárására utalva.

Teherán korábban kevés érdeklődést mutatott az orosz javaslat iránt; váltig azt hangoztatta, hogy nem áll szándékában nukleáris fegyver előállítása, de közben makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy joga van saját területén urándúsítást végezni atomerőművei számára.

Az iráni álláspont nyilvánvaló változása - az állandó BT-tag Kína támogatásával párosulva - felvetette annak lehetőségét, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kormányzótanácsa február másodikai ülésén esetleg ismét elhalasztja a döntést az iráni atomprogram ügyének a BT elé viteléről. A Biztonsági Tanács jogosult lenne szankciókat elrendelni Irán ellen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek