Juhász Gyula- és Kosztolányi-kötet készül Szegeden
Több mint fél évszázados munka után befejezéshez közeledik Juhász Gyula műveinek kritikai kiadása; ezzel párhuzamosan készül a Kosztolányi Dezsőhöz írott leveleket összegyűjtő kötet is - mondta Balogh Tamás irodalomtörténész pénteken az MTI-nek.
Dátum: 2006-01-27 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:50.417542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Baróti Dezső és Péter László 1955-ben szervezte meg a Juhász Gyula Munkaközösséget, amely a költő művei kritikai kiadásának elkészítésére vállalkozott - tájékoztatott. Hozzátette: az idén nyolcvanadik születésnapját ünneplő Péter László sorozatszerkesztésében a kritikai kiadás első kötete 1963-ban jelent meg. A munkában olyan jeles szakemberek vettek részt, mint Ilia Mihály, Grezsa Ferenc és Belia György. A sorozat ezidáig utolsó, 1981-ben napvilágot látott kilencedik kötete 1923-ig közölte a szegedi születésű költő levelezését. A most készülő könyv Juhász Gyula 1937-es haláláig íródott leveleit és a hozzá írottakat gyűjti össze, valamint függelékben közli az előző kötetből kimaradt, az elmúlt huszonöt esztendőben előkerült írásokat - tudatta a sajtó alá rendezésben közreműködő Balogh Tamás.
Réz Pál szerkesztésében 1996-ban jelent meg a Kosztolányi Dezső írta leveleket tartalmazó gyűjtemény. A kötet ikerdarabja most készül: a könyv a költő, író, műfordítóhoz írott leveleket közli a szabadkai gimnáziumi évektől egészen Kosztolányi 1936-os haláláig - mondta a szakember, aki hozzátette: a szerkesztők mindkét gyűjtemény esetében várják azok segítségét, akiknek eddig nem publikált levél van birtokában.
MTI - fideszfrakcio.hu