Cicciolina felajánlkozott a szocialistáknak
A politikai pornográfiát súroló kormányzati és kormányfői botrányok ellenére kikosarazták Cicciolinát a szocialisták. Husika - elvtársai döntése nyomán - így nem kamatoztathatja képességeit az olasz után a magyar törvényhozásban.
Dátum: 2006-01-27 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:51.389275, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Staller Ilona, ha ideges, különös kifejezést használ lelki állapota ecsetelésére. - Forgolódnak a tökeim, magyarosan mondva - mondja. Csalódott, hogy nem karolták fel a szocialisták, és bosszús, mert 13 éves gyermeke elhelyezési pere még mindig folyik.
Mint azt a Blikk megírta, Husika nyáron döntött: szocialista jelöltként szeretne indulni a választásokon. Szülőföldjén, Kőbányán az előző megmérettetésnél független jelöltként kudarcot vallott, pedig mindent megtett győzelme érdekében. A szocialisták úgy vélték, a Staller lánynak nem kellene filmművészeti életművét "elcsúfítani" politizálással, de más pártok sem óhajtották képességeit kiaknázni.
- Az olaszoknak kellettem, hazámban nincs rám szükség, úgy látszik. Beletörődtem, nem leszek parlament képviselő.
Blikk - fideszfrakcio.hu