Orbán Viktor közös múltat és közös jövőt kínál a zsidóságnak
Hódmezővásárhely népe hatvankét évvel ezelőtt példamutató civil kurázsiról tett tanúbizonyságot, amikor meggátolta, hogy városukban gettót hozzanak létre, és ellenállásukkal az utolsó pillanatig meghiúsították, hogy zsidó honfitársaikat elhurcolják.
Dátum: 2006-01-27 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49676
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:52.307643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Évtizedekkel később pedig összefogásukkal és közös áldozatvállalásukkal megteremtették az ország egyetlen vidéki holokauszt emlékhelyét. A zsinagógából újra istentiszteleti helyet csináltak. Tudnunk kell mindenfajta szenvedésről, emlékeznünk kell minden megpróbáltatásra. Nem szemezgethetünk a múltból, az emlékezet nem lehet válogatós, mert a két totalitárius rendszer, a kommunizmus és a nácizmus sem válogatott az áldozatok között. Közös érdek, közös felelősség. Közös múlt, közös jövő - ezt kínáljuk a magyar zsidóságnak.
Orbán Viktor
elnök
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
fideszfrakcio.hu