Izrael visszatarthatja a palesztinoknak járó vámbevételt?
Izraelnek "gyakorlati problémái" lehetnek a palesztinoknak járó vámbevétel átutalásával, miután a Hamász radikális palesztin mozgalom megnyerte a választásokat - közölte az izraeli pénzügyminisztérium egyik illetékese pénteken a davosi Világgazdasági Fórumon.
Dátum: 2006-01-27 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:53.212197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Gondjaink lesznek azzal kapcsolatban, hogy miként kezeljük azokat az embereket, akik Izrael elpusztítására bíztatnak" - mondta Jószéf Bahar, a jeruzsálemi pénzügyminisztérium főigazgatója.
A szakember arra a vámra és forgalmi adóra utalt, amit Izrael szed be a palesztinok nevében, s ami a palesztin költségvetés legfőbb bevételi forrása.
A palesztin gazdasági miniszter ugyanezen a fórumon elmondta, hogy a Palesztin Hatóság súlyos gondba kerül, ha Izrael nem utalja át a szokásos havi 40-50 millió dollárnyi összeget.
"Izrael köteles fizetni... ez nem adomány" - hangsúlyozta Mázen Szunukrút. "Honnan máshonnan jöhetne a 135 ezer alkalmazott fizetése" - kérdezte, hozzátéve, hogy ha a béreket nem fizetik ki, az erőszakhoz vezethet.
MTI - fideszfrakcio.hu