Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Külföldi Kultúrák Hete Párizsban

Párizsban megnyílt az első Külföldi Kultúrák Hete, amelynek létrehozásában 28 kulturális centrum, köztük a Párizsi Magyar Intézet és a Champs-Élysées sugárúti Balzac művészmozi vett részt. Az október 6-ig tartó rendezvénysorozat több mint száz programot vonultat fel.


Dátum: 2002-09-30 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:33.163315, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kulturális központok intézményesített összefogása eddig példa nélküli Európában. A széles körű kezdeményezés idén áprilisban öltött hivatalos formát a Párizsi Külföldi Kulturális Intézetek Fóruma, a FICEP megalakulásával. A kanadai kulturális központban helyet kapott társaság felhívásban kérte fel a részvételre a Párizsban képviselettel rendelkező kulturális intézményeket. Közülük csaknem 30-an válaszoltak pozitívan, s rövid idő alatt tető alá hozták az első közös kulturális hét műsorát. A nyitónapon a Balzac filmszínházban Andrzej Wajda korszakalkotó lengyel rendező Vasember című filmjét vetítik, a Tajvani Kulturális Központban marionettbábuk bemutatóját láthatja a közönség, az egyiptomi intézetben a Nílus lányai címmel nyílik kiállítás, a finnek dzsessztrióval várják a vendégeket, a románok az új grafikai irányzatokból rendeztek tárlatot az alkalomra, az iráni kulturális intézetben a perzsa irodalomnak szentelt konferencia az első napi program.

A hét további részében arab, cseh, dán, japán, jugoszláviai, kanadai, kurd, latin-amerikai, mexikói, német, olasz, orosz, örmény, portugál, svéd, szíriai, szlovák, török és vallon műsorok szerepelnek a párizsi nemzetközi kulturális étlapon. A PMI három tárlattal és egy dzsesszhangversennyel nevezett be az eseményre. A magyar intézetben a korábban megnyílt "Pérely-Péreli" kettős festmény- és gobelinkiállítás mellett október 1-jén a Németországban élő Dudás Lajos rangos dzsesszklarinétos Philipp van Endert német gitáros kíséretében lép fel. Október 2-án avatják a Tízéves az Artpool Művészeti Kutatóközpont" című rendezvényt. A budapesti jubileumi kiállítás Párizsra szabott változatában Galántai György és Klaniczay Júlia összefoglaló képet nyújt a magyarországi képzőművészet jelenlegi útjairól, a performance-on át a hang- és látványköltészetig s a videó - és elektronikus alkotásokig terjedő skálán.

A Külföldi Kulturális Hetet támogatja a párizsi Városháza, a francia kulturális, külügyi és oktatási minisztérium, az AFAA (a külügyminisztérium művészetekkel foglalkozó szervezete), a L,Express magazin, a Radio France Internationale rádióállomás, valamint a Michelin csoport. Az esemény megnyitása alkalmából Betrand Delanoé, Párizs polgármestere ad fogadást az Hotel de Ville-ben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek