Nyakó is hazudott
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen elmarasztalta Nyakó Istvánt, az MSZP szóvivőjét Papcsák Ferenc személyiségi jogának megsértése miatt. A szocialista politikusnak kártérítést is fizetnie kell.
Dátum: 2006-01-27 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:56.266865, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP szóvivője valótlanul és igaztalanul rágalmazta meg a Fidesz képviselőjét azzal, hogy csalással került az Országgyűlésbe. Nyakónak kártérítést is kell fizetnie.
Emellett helyreigazítást kell közzétennie az MSZP honlapján.
fideszfrakcio.hu