Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Énország

Még a humorát többnyire megőrző s ezért emberarcú Kuncze is megbukott belügyminiszterként. Bizonyítványát Horn Gyula miniszterelnök az "ami itt van, az nem közbiztonság" mondat kíséretében adta át. A többiek legfeljebb botrányokkal hívták fel magukra a figyelmet.


Dátum: 2006-01-27 13:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49691
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:56.903023, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lengyel László szerint a gazdasági talpra álláshoz és a morális megújuláshoz az SZDSZ-re van szüksége a baloldalnak, a jobboldalnak és Magyarországnak egyaránt. A közgazdász-közíró a hét végi Népszabadságban könyörögve kérte a szerinte is eltunyult, elszürkült s érdektelenségbe fúló liberálisokat, térjenek magukhoz, adják át Budapestet Kuncze Gábornak, mert csak vele tarthatják meg a fővárost, s csak így maradhatnak benn a parlamentben.

Lengyel csak azt hagyta figyelmen kívül, hogy a "sorsfordító" liberálisok nyolcadik éve egyetlen olyan kormányzati teljesítményt sem tudnak felmutatni, amely ismétlésre lenne érdemes. Még a humorát többnyire megőrző s ezért emberarcú Kuncze is megbukott belügyminiszterként. Bizonyítványát Horn Gyula miniszterelnök az "ami itt van, az nem közbiztonság" mondat kíséretében adta át. A többiek legfeljebb botrányokkal hívták fel magukra a figyelmet. Lotz Károly Európa legdrágább autópályáját megalapozó koncessziós szerződés aláírásával; Kovács Kálmán a kakaóbiztos számítógépekkel és milliárdos pénzosztással; Magyar Bálint a későbbi minisztertársat, Kóka Jánost milliárdosok sorába emelő, felmondhatatlan szerződéssel és az elfuserált érettségivel; Csillag István a korrupciógyanús, méregdrága autópálya-építésekkel (ez ügyben épp a minap veszített pert Dávid Ibolyával szemben a volt miniszter).

Medgyessy Péter leköszönő kormányfő nem kevesebbet mondott búcsúinterjújában, mint hogy a szabad demokraták teli vannak korrupciós ügyekkel. S a nyilatkozattól nem robbant fel a közélet. A más ügyekben oly érzékeny balliberális közírók hátracsapott fülekkel kushadtak, hogy pillanatnyi szünet után újra az együtt gyűlölt Orbán nyüstölésébe fogjanak.

A liberálisok koalíciós partnerként részt vállaltak az államháztartási krízis előállításában, az államadósság drámai mértékű megszaporításában s az állami vagyon ésszerűtlen kiárusításában. És folytathatjuk a sort Demszky Gábor 16 évével, amely során Budapest lemaradt a hazai nagyvárosok többségétől is. (Tanúsítvány erre a kulturális fővárosi címért folytatott verseny, amelyben székesfővárosunk a dobogó közelébe sem került.)

Valóban ők lennének a haza megmentői? Akik nélkül lehet, csak éppen nem érdemes országot építeni? Komolyan gondolhatja ezt Lengyel László, amikor már a hivatásszerűen optimista kampányfőnök is realistábbnak mutatkozik? Horn Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a hét végi küldöttgyűlésen azt javasolta jelölttársainak, hogy a kampány végén a lakásukba hívják mindazokat, akikkel érdemes az SZDSZ terveiről beszélgetni.

Ide jutott a rendszerváltoztatás egyik legnagyobb támogatottságú politikai ereje: nagy lakások és kis tömegbázis.

Ne csodálkozzon és ne könyörögjön Lengyel László! Énországban ennyi is elég.

forrás: Heti Válasz

hetivalasz.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek