A Nyugat, Oroszország és Kína egyetértésre kíván jutni az iráni atomkérdésben
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökségben (NAÜ) helyet foglaló nyugati államok azt szeretnék, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa felszólítaná Iránt a nukleáris fűtőanyag előállításával kapcsolatos tevékenységei felfüggesztésére - derül ki abból a határozattervezetből, amelyről most folynak a tárgyalások többek között Oroszországgal.
Dátum: 2006-01-27 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49696
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:58.437373, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dokumentumtervezet, amelyet a tervek szerint a jövő héten nyújtanak be a NAÜ 35 tagú kormányzótanácsának, azt ajánlja a Biztonsági Tanácsnak: "világosan közölje Iránnal, hogy a függőben lévő kérdések" megoldhatók, ha Teherán eleget tesz a NAÜ felszólításainak, és felfüggeszti a nukleárisfűtőanyag-termeléssel kapcsolatos, nemrégiben felújított tevékenységeit.
A határozattervezet e lényeges ajánlásának megfogalmazásáról intenzív tárgyalások folynak az Egyesült Államok, az európai hármas - Franciaország, Németország és Nagy-Britannia -, valamint Oroszország és Kína között.
Hétfőn a tervek szerint az amerikai, kínai, orosz, francia, német és brit külügyminiszter tanácskozik Londonban, hogy egyeztesse álláspontját az iráni atomkérdésnek a Biztonsági Tanács elé történő esetleges utalásáról.
Oroszország, Irán fő nukleárisfűtőanyag-szállítója, vonakodik a határozattervezet támogatásától, mivel abban az esetben, ha Teherán elutasítaná a Biztonsági Tanács követelését, ezzel szabad utat adna a nemzetközi közösség büntetőintézkedéseinek - közölte egy, a tárgyalásokhoz közel álló diplomata, aki nevének elhallgatását kérte.
Irán pénteken Teheránban "elégtelennek" nevezte az Oroszország által felajánlott kompromisszumot, amely lehetővé tenné békés célú atomprogramja folytatását. Washington szerint ez utóbbi atomfegyver előállításának álcázását szolgálja.
Moszkva, aki javaslatával a nyugatiak számára kívánja szavatolni az iráni atomtevékenység békés jellegét, felajánlotta, hogy Oroszországban állítsák elő az Iránban felhasznált nukleáris fűtőanyagot. Az urán - dúsítási fokától függően - egyaránt felhasználható atomerőművek fűtőanyagaként, illetve atombomba gyártására.
George Bush amerikai elnök csütörtökön Washingtonban támogatta ezt a kompromisszumot, hangsúlyozta viszont, hogy az Egyesült Államok folytatja a diplomáciai erőfeszítéseket az iráni atomkérdésnek a Biztonsági Tanács elé utalása érdekében.
Kína és az atomsorompó-szerződés betartatásán őrködő szakosított ENSZ-szervezet főigazgatója, Mohamed el-Baradei egyaránt támogatásáról biztosította az orosz kompromisszumos javaslatot.
A jelenleg folyó tárgyalásokon Oroszország azt szeretné elérni, hogy a jövő héten a NAÜ csak tájékoztassa a Biztonsági Tanácsot a legutóbbi iráni fejleményekről - közölte a diplomata. Oroszország, amely részt vesz a dél-iráni busehri atomerőmű építésében, amelyet várhatóan fűtőanyaggal is ellát majd, azt kifogásolja, hogy "ha a Biztonsági Tanácsot bármilyen lépésre felszólítják, az ügy láncreakciót vált majd ki" - tette hozzá a diplomata.
Egy másik diplomata szerint Moszkva két lépésben kíván eljárni: először tájékoztatni a Biztonsági Tanácsot, majd időt adni a diplomáciának a kormányzótanács soron következő üléséig, március 6-ig.
Elképzelhető, hogy a NAÜ kormányzótanácsa február 2-i rendkívüli ülésén a Biztonsági Tanács elé utalja az iráni atomkérdést. Az Egyesült Államok nyomására, amely elvetette a Teherán nyitási készségére utaló jeleket, az ENSZ szankciókat hozhat Iránnal szemben.
A NAÜ és a nyugati országok azt akarják, hogy Teherán mondjon le az urándúsítás előtti utolsó folyamatnak, az urán gáz halmazállapotú urán-hexafluoriddá történő átalakításának újraindításáról, valamint az urándúsítással kapcsolatos kutatásokról, míg Irán ragaszkodik ahhoz, hogy joga van békés energiatermelést szolgáló atomerőművekhez.
MTI - fideszfrakcio.hu