Eladósodó magyar felsőoktatás - kormányzati sikerpropaganda mellett
A Fidesz szerint a 2002. évi választások előtt, majd a kormányprogramban 10 ezer új kollégiumi férőhelyet ígértek a szocialisták és a szabad demokraták, mára kiderült: ennek jó, ha a fele megvalósul a kormány mandátumának lejártáig. Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője közölte: a polgári kormány időszakában - más beruházások mellett - mintegy 5000 kollégiumi férőhely épült fel, illetve újult meg költségvetési forrásokból.
Dátum: 2006-01-27 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49698
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:59.045960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes politikus szerint az új férőhelyek úgy jönnek létre, hogy közben az egyetemek és főiskolák végletesen eladósodnak és 20 évig "nyöghetik Magyar Bálint és Gyurcsány Ferenc felelőtlen döntéseinek következményeit".
A Fidesz úgy látja, a kialakult helyzet oka, hogy sem a Medgyessy-, sem a Gyurcsány-kormány nem volt hajlandó érdemi forrást áldozni a felsőoktatási beruházásokra. Ehelyett a magántőke bevonásával, átláthatatlan módon és lényegesen drágább konstrukció keretében próbál építtetni - írta közleményében Sió László. Mint fogalmazott, a legdrágább megoldást választották: 20 év alatt az építési költség háromszorosát kell visszafizetni, ráadásul a futamidő végén még meg is kell vásárolni a már többszörösen kifizetett ingatlanokat.
Mindebből a hallgatók csak azt érzik, hogy jelentősen nőttek a kollégiumi térítési díjak. Egy új kollégiumban a havi ágydíj akár a 30 ezer forintot is megközelítheti, de a gyengébb minősítésű kollégiumokban is akár a duplájára emelkedhettek a térítési díjak - írta a politikus.
Kifejtette: az új és leendő diákhotelekben ugyanis egy ágy díja 40-50 ezer forint is lehet havonta, a különbözetet pedig a többi diák lakhatási támogatásából fizetik ki. Vagyis a leginkább rászoruló, semmilyen kollégiumi ellátáshoz nem jutó diákok pénzéből támogatják a legszerencsésebb, és a havi több tízezer forintos díjat is megfizetni képes hallgatókat.
"Magyar Bálint akarnok, megalomán elképzelései kaotikus állapot kialakulásához vezettek a felsőoktatás területén. Az érettségi és felvételi botrány, a sorozatos alkotmánybírósági elmarasztalások, az egymást érő finanszírozási megszorítások mára működőképességük szélére sodorta a felsőoktatási intézményeket" - fogalmazott közleményében Sió László.
MTI - fideszfrakcio.hu