Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Klubot alakítottak a Széchenyi Terv sikeres résztvevői

Széchenyi Klub néven 60 tagú lobbizó közösséget alakítottak az azonos nevű terv pályázatai nyomán sikeres fejlesztést, vállalkozást megvalósító, az ország számos részéből érkezett gazdasági és önkormányzati szereplők a zalai Kehidakustányban - közölte az ötletgazda Horváth Tihamér, a Kehida Termál Kft. ügyvezetője sajtótájékoztatón, pénteken.


Dátum: 2006-01-27 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49699
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:59.339582, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Saját példánkból láttuk, milyen fejlődést indíthat el egy Széchenyi Terv típusú gazdaságfejlesztő program - hangsúlyozta Horváth Tihamér. Ismertette: cége a gyógy- és élményfürdő komplexum, valamint szálláshelyek létrehozásával öt év alatt az árbevételét a négyszeresére, 1 milliárd forintra növelte. Hozzátette: ez idő alatt a helyi önkormányzat bevétele 250 millió forintra duplázódott, a gyógyfürdő, a hozzá tartozó szálloda és az élményfalu 200 helyi és környékbeli lakost foglalkoztat. A termál-beruházások újabb vonzataként tucatnyi panzió épült a községben.

Mindehhez a Széchenyi-pályázatok nyújtottak a vállalkozást alapozó tőkét - mutatott rá az ügyvezető - noha a többlépcsős beruházási érték 80 százalékát a magánerő és bankhitel fedezte. A klub alapvető célja, hogy lobbizzon a hasonlóan jó hatásokat generáló gazdaságfejlesztési programok folytatása mellett - közölte a kezdeményező cégvezető.

A klubalapító találkozón és tájékoztatón részt vett Matolcsy György, a Növekedéskutató Intézet igazgatója, volt gazdasági miniszter is, aki rámutatott: a nemzeti gazdaságfejlesztés jövője szempontjából kulcsszereplők a kis- és középvállalkozások (kkv). Emlékeztetett arra, hogy a Széchenyi Terv pályázatok nyerteseinek 70 százaléka 50 főn aluli vállalkozás volt. Elért eredményeik megerősítik, hogy számukra kellő tőkeerőt-emelést biztosító, de a korábbinál komplexebb gazdasági programra, illetve radikális járulék- és adócsökkentésre van szükség - hangoztatta Matolcsy György. Kiemelte, hogy a terv-pályázatok során "az állam által nyújtott 200 milliárd forint támogatásnak a kétszerese térült meg öt év alatt". Mivel "a reálgazdaság többségét, a munkahelyek közel 70 százalékát a kkv-k adják, akiket "a Széchenyi Terv egy kibővített és nagyobb pénzalapú, uniós forrásokat is bevonó változatával kell megerősíteni". Annál is inkább, mert "ezeket a vállalkozásokat szorítja legerősebben az európai tőke- és az ázsiai adóverseny" - állította Matolcsy György.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek