A Fidesz visszaállítja az otthonteremtési támogatásokat
A Medgyessy-Gyurcsány-kormány elvesztegetett négy éve alatt jelentősen leszűkültek a fiatalok otthonteremtési lehetőségei. Bizonyítja ezt az is, hogy amíg a Fészekrakó program keretében alig húszezren jutottak lakáshoz, addig a polgári kormány otthonteremtési rendszerében 230 ezren.
Dátum: 2006-01-27 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49701
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:06:59.938866, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mára sokkal nehezebb otthonhoz jutni, mint korábban, a Medgyessy-Gyurcsány-kormány ugyanis szétverte a polgári kormány otthonteremtési rendszerét. Azt ígérték, hogy évente nyolcezer állami támogatású bérlakást építenek fel, azonban az erre szánt költségvetési pénzeket drasztikusan lecsökkentve gyakorlatilag leállították az állami bérlakásépítéseket. Hiába nyilatkozik örömittasan a miniszter pár vállalkozói bérlakás átadásán, ezzel nem lehet elfedni azt, hogy ígéreteiket minimálisan sem tartották be. A lakbértámogatásról pedig jobb, ha egy szót sem szól, hiszen annak szabályozását úgy alkották meg, hogy a rászorulók szinte egyáltalán nem tudták igénybe venni.
Változás kell, mert nem szabad beletörődnünk abba, hogy nincs mindenkinek saját otthona, és nem tud előrelépni az, aki lakást, vagy házat szeretne. Nem szabad, hogy az otthonteremtés továbbra is csak vágyálom maradjon. Vissza kell állítani a polgári kormány alatt emberek százezreit lakáshoz juttató otthonteremtési rendszert, hogy végre mindenkinek saját otthona lehessen.
Budapest, 2006. január 27.
Mádi László
Országgyűlési Képviselő
Fidesz-frakció Otthonteremtési Műhelyének
elnöke