Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sajószentpéteren Demeter Zoltán a Fidesz-KDNP közös jelöltje

Az önkormányzatok számos ígéret ellenére a poklok kínját állták ki az elmúlt időszakban - mondta pénteken Surján László európai parlamenti képviselő, aki bemutatta, a Fidesz és a KDNP közös jelöltjét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú, sajószentpéteri központú választókerületben.


Dátum: 2006-01-27 16:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49702
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:00.220737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Surján László szerint olyan személyt választottak, aki már bizonyított az önkormányzati munkában, és a térséget is jól ismeri. Demeter Zoltán református lelkész, három gyermek édesapja. A képviselőjelölt önmagáról elmondta: teológus hallgatóként 1986-ban került Bánhorvátiba, és azóta lelkészi szolgálatot teljesít a településen. Először a falu képviselőtestületébe választották, majd 1998-tól Bánhorváti polgármestereként segíti a lakosokat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek