Újra Vincze Lászlót indítja Csongrádon a Fidesz
Ismét Vincze László országgyűlési képviselő lesz a Fidesz jelöltje a Csongrád megyei 4-es választókörzetben az áprilisi választásokon - jelentette be Turi-Kovács Béla pénteken az alföldi városban.
Dátum: 2006-01-27 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:00.505914, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vincze László az elmúlt két ciklus során bizonyította: kormánypárti és ellenzéki képviselőként is megállja a helyét, ezért bátran ajánlom a választók figyelmébe - mondta a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke a jelöltet bemutató sajtótájékoztatón. Az egyéni körzetben 1998-ban és 2002-ben is mandátumot szerzett képviselő mindig harcosan kiállt a térségben élők érdekeiért - hangsúlyozta a politikus.
Az elmúlt ciklusok eredményei közül Vincze László az Orbán-kormány idején elindult - csaknem egymilliárd forintba kerülő - tiszai gátépítést, valamint a városi szennyvíztisztító elkészültét emelte ki. A térséget érintő jövőbeni infrastrukturális fejlesztések közül a Csongrádot délről elkerülő utat, és a város mellett tervezett tiszai duzzasztóművet említette. A duzzasztó elkészültével lehetővé válna a folyamatos teherhajózás a Tiszán, s a folyó az egységes európai vízi út része lehetne - mondta.
MTI - fideszfrakcio.hu