Komáromban Völlner Pált indítja a Fidesz
Szájer József pénteken Komáromban, lakossági fórumon mutatta be Völlner Pált, Komárom-Esztergom megye 4. választókerületének fideszes országgyűlési képviselő-jelöltjét.
Dátum: 2006-01-27 19:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:03.532390, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azért választottuk Völlner Pált, mert sikerrel veheti fel a versenyt a képviselőségért ebben a körzetben, ahol korábban minimális különbség volt a két fő politikai szervezet jelöltje között - mondta Szájer József, majd hozzátette, személyes jó ismerősét köszöntheti a jelöltben, akivel együtt jártak egyetemre.
Völlner Pál 43 éves ügyvéd. 1988 óta él Nyergesújfalun, a közéletbe civil szervezetek révén, sportegyesületi elnökként kapcsolódott be. Két ciklus óta tagja a helyi önkormányzatnak, az első alkalommal függetlenként, majd a polgári kör jelöltjeként indult.
MTI - fideszfrakcio.hu