Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Molnár Oszkárt indítja a Fidesz Borsod 8-as számú kerületében

Ismét Molnár Oszkár edelényi polgármester méretteti meg magát az áprilisi országgyűlési választáson Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 8-as számú választókerületében a Fidesz-KDNP jelöltjeként - közölte Surján László európai parlamenti képviselő a Szendrőben pénteken.


Dátum: 2006-01-27 20:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:04.133189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jobboldal jelenlegi szövetségi rendszere az egység és a különállás előnyeit egyaránt nyújtja, jósolni persze még korai, de "egy Fidesz vezette, egységes kormányt látok magam előtt, amelyet az ugyancsak egységes Fidesz-KDNP frakció támogat" - mondta Surján László a jelölt bemutatásakor, lakossági fórumon. Molnár Oszkár, aki nyolc éve országgyűlési képviselője az edelényi térségnek, azt mondta: a MSZP 2002-ben 1200 új munkahelyet ígért a Bodva völgyében, ezzel szemben nőtt a munkanélküliek száma. Közlése szerint megválasztása esetén új munkahelyek teremtése, az állami tulajdonban lévő edelényi L'Huillier-Coburg kastély felújítása elsőbbséget élvez. Mint mondta, azon lesz, hogy a közeli tornanádaskai határátkelő nyíljék meg a nemzetközi személy- és teherforgalom előtt, és javuljon világörökség részét képező aggteleki vidékre vezető út minősége is. Ezek a projektek a mostani, MSZP-SZDSZ koalíció programjában is szerepeltek, de a kormány jószerivel semmit nem tett megvalósításuk érdekében - tette hozzá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek