Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány továbbra is sunnyog: még sehol a feljelentés

A kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott ígéretek és a Népszava tegnapi információi ellenére Gyurcsány Ferenc miniszterelnök még mindig nem perelte be a Magyar Nemzetet fantomcége, a Nomentana Kft. törvénysértő tevékenységét ismertető cikksorozat miatt - derült ki a tegnapi kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Az ígért keresetlevelek tartalmáról nem közölt részleteket Batiz András, ám a kormánykörökhöz közel álló napilap tegnapi számában arról írt, hogy a kormányfő - a hosszabb jogi eljárást igénybe vevő - rágalmazás miatt indít pert a Magyar Nemzet ellen.


Dátum: 2006-01-28 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:06.208535, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Eközben hetente jelennek meg olyan híradások a lapokban, amelyekből az derül ki: komoly szankciókkal lépnek fel azon gazdasági vállalkozások vezetői ellen a hatóságok, akiknek ügye Gyurcsányéhoz hasonlóan, "jogi pontatlanságok" miatt került eléjük. Ilyen volt például a BASe Kft. ügye, amely ellen gazdasági adatszolgáltatás elmulasztásának vétsége miatt indult nyomozás, mivel nem azon a helyen működik, ahol a cég bejegyzése szerint kellene. A "pontatlanság" miatt nem kisebb erő, mint a másfél éve szervezett és kiemelt jelentőségű gazdasági bűncselekmények felderítésére létrejött Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai szállták a meg kft. telephelyét, s hallgatták ki a cég több alkalmazottját. A rendőrök arra gyűjtöttek bizonyítékokat, hogy a cég harminc napnál hosszabb ideje működik a Határ úti irodában, miközben erről a cégbíróságot nem tájékoztatták.

A továbbiakban az APEH honlapján szereplő esetet ismertetjük. A Gyurcsányéhoz hasonlóan törvénytelenül működő cég esete arra hívja föl a figyelmet, hogy a magyar hatóságok eljárása sértheti a törvények előtti jogegyenlőség alkotmányos alapelvét.

MAgyar Nemzet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek