Szájer József Komáromban mutatta be Völlner Pált
Szájer József pénteken Komáromban, lakossági fórumon mutatta be Völlner Pált, Komárom-Esztergom megye 4. választókerületének fideszes országgyűlési képviselő-jelöltjét.
Dátum: 2006-01-28 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49728
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:07.997732, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Azért választottuk Völlner Pált, mert sikerrel veheti fel a versenyt a képviselőségért ebben a körzetben, ahol korábban minimális különbség volt a két fő politikai szervezet jelöltje között" - mondta Szájer József, majd hozzátette, személyes jó ismerősét köszöntheti a jelöltben, akivel együtt jártak egyetemre. Völlner Pál 43 éves ügyvéd. 1988 óta él Nyergesújfalun, a közéletbe civil szervezetek révén, sportegyesületi elnökként kapcsolódott be. Két ciklus óta tagja a helyi önkormányzatnak, az első alkalommal függetlenként, majd a polgári kör jelöltjeként indult.
MTI - fideszfrakcio.hu