Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét lehet korcsolyázni a Velencei-tavon

A kemény hideg 17 centiméter vastagra "hizlalta" a Velencei-tó jegét, így ismét lehet korcsolyázni a tavon, de csak a kijelölt szakaszokon - közölte az MTI-vel szombaton az agárdi Pop Strand programjainak szervezője.


Dátum: 2006-01-28 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49736
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:10.376724, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Turbók János elmondta: táblákkal jelölték ki a korcsolyapálya területét, azon túlhaladni, illetve sötétben a jégen tartózkodni balesetveszélyes. Felhívta a figyelmet arra: a nádasok mentén, a kikötőmedencékben, a befolyásoknál és ott, ahol a madarak "kifürdik" a jeget, vékonyabb lehet, beszakadhat a jégpáncél. Ezen a héten már történt egy tragikus baleset a Velencei-tavon, kedden este egy korcsolyázó alatt beszakadt a jég a parttól 300-400 méterre. A 29 éves férfi holttestét a búvárok hozták felszínre. A Pop Strandon egyébként a hétvégén zene, melegedő, büfé várja a téli sportok kedvelőit és fakutyát is lehet kölcsönözni. Az MTI információja szerint a velencei déli kanyarban is megnyílt a szabadtéri korcsolyapálya.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek