Beszakadt egy kiállítási csarnok teteje Lengyelországban
Legkevesebb hatvan ember halt meg a dél-lengyelországi Chorzówban, ahol szombaton feltehetően a hó súlya alatt beszakadt egy kiállítási csarnok teteje - közölték hivatalosan a mentőalakulatok illetékesei.
Dátum: 2006-01-29 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:13.648252, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tűzoltóság szóvivője, Jaroslaw Wojtasik vasárnap reggel megerősítette, hogy a halálos áldozatok száma hatvan, de megjegyezte, hogy ez a szám sajnos még növekedhet. "Száznegyvenegy személy megsérült, közülük 123-at még mindig kezelnek a térség 23 kórházában" - tette hozzá az egyik katowicei illetékes, Andrzej Fiona a helyi TVN24 televízióban, a reggel 6 órai adatokat ismertetve.
A hatóságok közölték, hogy a halottak között külföldiek is vannak, köztük egy belga és egy német állampolgár. A kórházak öt német, több cseh, valamint egy-egy szlovák és belga sérültet jelentettek. A varsói magyar nagykövetség ügyeletese az MTI érdeklődésére elmondta, hogy eddig nem tudni esetleges magyar áldozatokról, illetve sérültekről. Bende Árpád krakkói konzul folyamatos kapcsolatban áll a helyi hatóságokkal.
Janusz Skulich, a helyi tűzoltóság főparancsnoka szerint annak esélye, hogy még élőket találnak a romok alatt, "a nullához közeli". A hatóságok már korábban jelezték, hogy nagy problémát okoz a mentőknek a térségben uralkodó mínusz 15-17 fokos hideg, és a romok között rekedteket fagyhalál fenyegeti, ha nem tudnak időben segíteni rajtuk.
A sziléziai iparvidéken, Varsótól megközelítőleg 300 kilométerre délre fekvő, Katowicével gyakorlatilag egybeépült településen szombat délután fél hat tájban történt a baleset. A 150x200 méter alapterületű csarnokban mintegy 700 ember fér el, de a katasztrófa idején ennél kevesebben tartózkodtak az épületben, ahol éppen postagalamb-kiállítást tartottak. Az eseményre a házigazda lengyeleken kívül egyebek közt Belgiumból, Hollandiából, Németországból és Ukrajnából érkeztek kiállítók.
MTI - fideszfrakcio.hu