Tizenhét újabb halottja van iraki merényleteknek és más incidenseknek
Tizenheten vesztették életüket a vasárnapra virradó éjjel és reggel Irak különböző részein több merényletben, illetve az amerikai erők egy akciójában.
Dátum: 2006-01-29 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:13.945995, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tizenegy embert ölt meg egy pokolgép robbanása éjjel a fővárostól délre fekvő el-Iszkanderíjában - közölte vasárnap reggel a rendőrség. A detonációt egy édességbolt bejárata elé helyezett robbanószerkezet okozta, s a merényletnek öt sebesültje is van a város főként síiták lakta negyedében.
Az északi Kirkukban egy ellenőrzőpontnál amerikai katonák lelőttek három iraki rendőregyenruhába öltözött fegyverest egy autóban, akikről feltételezték, hogy csupán rendőrnek álcázott felkelők. A gépkocsi negyedik utasát elfogták, és sem nála, sem a halottaknál nem találtak rendőrségi iratokat.
Az amerikai erők közleménye szerint két amerikai katona vesztette életét szombat éjjel Bagdadban, illetve Bagdad mellett egy-egy út mentén elhelyezett pokolgép robbanásától.
Vasárnap reggel a Bagdadtól északkeletre fekvő Baakúbában fegyveresek megtámadták a helyi börtön közelében lévő rendőrőrsöt, egy rendőrt megöltek, egy másikat és egy civilt pedig megsebesítettek - közölte a helyi rendőrség. Ismeretlenek kilőttek aknagránátokat a városi rendőr-főparancsnokságra is, de a lövedékek egy közeli lakókörzetre hullottak, két civilt és két rendőrt sebesítve meg.
MTI - fideszfrakcio.hu