Kelet-Európa összefog az orosz Gazprom ellen?
Moszkvai elemzők szerint az Európai Unió egyes keleti tagországai azért kárhoztatják nyilvánosan a Gazpromot a gázellátásukban okozott gondokért, hogy uniós finanszírozást szerezhessenek gázforrásaik diverzifikálásához és visszaverjék az orosz gázmonopólium áremelési törekvéseit.
Dátum: 2006-01-29 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:14.542466, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt napokban számos európai kormányfő ostorozta a Gazpromot szállításainak elégtelensége miatt. A lengyel miniszterelnök a gáz- és olajszállítások diverzifikálására irányuló egyezmény kidolgozására hívta fel az EU-t. A magyar és a horvát kormányfő megállapodott egy olyan projekt kidolgozásában, amely észak-afrikai cseppfolyós gázt fogadó adriai terminál építésére irányul, és részvételre invitálták Ausztriát és Szlovákiát is - emlékeztetett a Kommerszant című lap hétvégi számában, hozzátéve: a lengyel miniszterelnök kétségbe vonta Moszkva gázszállítói megbízhatóságát, és a Gazprom heves szemrehányásai, amelyekben Ukrajnát marasztalta el az európai fogyasztóknak szánt tranzitgáz megcsapolásáért, nem jártak a kívánt hatással.
Mindamellett az európaiak nyilatkozatai inkább politikai jellegűek - írta a Kommerszant orosz elemzőkre hivatkozva. Az algériai gáz ezer köbméterenként 300 dollárba kerülhet, míg az orosz legfeljebb 250 dollárba. A következő években Európának nincs alternatívája az orosz gázzal szemben. De az orosz-ukrán válság rákényszerítette az európaiakat, hogy aktívabban foglalkozzanak a cseppfolyós gáz beszerzésének sémájával.
Horvátország, Magyarország és Lengyelország nem rendelkezik elegendő saját pénzforrással cseppfolyós gázt visszaalakító terminálok létesítéséhez. Az európai konszolidációra vonatkozó nyilatkozatok sokasága tehát uniós finanszírozás szerzését célozza - vélte a Kommerszant, amely szerint a kelet-európaiak azért is a Gazpromot okolják minden bajukért, mert az orosz óriás ez évtől számottevően emelte az árait többükkel szemben.
MTI - fideszfrakcio.hu