Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Külügyminiszteri és szakértői tanácskozás lesz az iráni atomprogramról

Hat nagyhatalom külügyminiszterei Londonban, három európai ország és Irán képviselői Brüsszelben tárgyalnak hétfőn Irán nukleáris programjáról.


Dátum: 2006-01-30 08:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49771
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:20.749577, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagállama - az Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország - és Németország külügyminiszterei a brit fővárosban ülnek tárgyalóasztalhoz, hogy egyeztessék az iráni nukleáris programmal kapcsolatos álláspontjukat, és közös határozattervezetet dolgozzanak ki, amelyet a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsának csütörtöki rendkívüli ülése elé terjesztenek.

Brüsszelben ugyancsak hétfőn magas beosztású brit, francia és német tisztviselők Irán kérésének eleget téve tárgyalóasztalhoz ülnek Dzsavad Vajedivel, a Teherán nukleáris programja ügyében illetékes iráni tárgyalóküldöttség helyettes vezetőjével.

Az európai hármasnak Iránnal annak nukleáris programjáról folytatott eredménytelen tárgyalássorozata után az Egyesült Államok régóta hangoztatott szándékával egyezően újabban maga is arra biztatja Kínát és más államokat, hogy a NAÜ bécsi rendkívüli tanácsülésén szavazzák meg az iráni atomprogram kérdésének a Biztonsági Tanács elé utalását. Ha a NAÜ az ügyet hivatalosan az ENSZ BT elé tárná, ez utóbbi jogosult lenne szankciókat elrendelni Teheránnal szemben.

Oroszország és Kína eddig ellenezte, hogy a BT hivatalosan foglalkozzon az iráni atomprogram ügyével; Moszkva azt szeretné, hogy a NAÜ csak tájékoztassa a Biztonsági Tanácsot a vitatott kérdésekről.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek