Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Harrach Péter a mezőberényi idősek otthona alapkőletételén

Mezőberényben elhelyezték annak az idősotthonnak az alapkövét, amelyet a református egyház építtet. Az ünnepségen részt vett Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke. Szabó Endre lelkipásztor, a helyi gyülekezet esperese elmondta, hogy a 62 idős ember befogadására alkalmas, jövő nyárra elkészülő csaknem 2345 négyzetméter hasznos alapterületű otthonban 45 fürdőszobás, minikonyhás lakóegység épül.


Dátum: 2002-09-30 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:36.306987, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kivitelezés teljes költsége eléri a 340 millió forintot, a költségekre az eredeti Széchenyi Terv forrásaiból nyertek 270 milliót, 20 milliót a református egyház biztosított, míg a fennmaradó mintegy 50 millió forintot a jövendő lakók befizetéseiből teremtik elő. Harrach Péter a polgári kormány szociális és családügyi minisztere beszédében kiemelte: az előző kormány az elmúlt négy évben azon dolgozott, hogy a család, az egyház és a nemzet közösségeire alapozott társadalom épüljön. A nemzetre mint közösségre utalva a millenniumi rendezvénysorozattal példálózott, leszögezve: a legkisebb településeken élők is átélhették, hogy egy közösséghez tartoznak. Az egyházak szerepéről szólva azt hangsúlyozta, hogy azoknak társadalmi szolgálata is fontos, mint például egy idősek otthonának a létesítése.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek