Elfolyó milliárdok: a nagykörúti villamos-saga
Ötmilliárd forintra ugrott a budapesti, nagykörúti villamosok befogadásának költsége. Ennyibe kerül a peronok megemelése, a pályaszerkezet felújítása, az áramellátó berendezések cseréje, és Hungária körúti kocsiszín átalakítása. Ellenzéki képviselők úgy emlékeznek: tavaly még csak százmilliós ráfordításról beszélt a BKV.
Dátum: 2006-01-30 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49791
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:27.012083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A BKV beruházási és közbeszerzési vezérigazgató-helyettese, Donáth Ferenc azt közölte: korszerűsítésekre a negyven óriáshernyótól függetlenül is sor kerülne. Ezzel együtt ténykérdés: a korszerűsítés nélkül az alacsonypadlós Siemensekre nem lehetne felszállni a Nagykörúton, a Margit hídon pedig kilógnának, vagy összeakadnának kanyarodás közben.
Wintermantel Zsolt (Fidesz), a tulajdonosi bizottság tagja abban egyetért Dontáthtal, hogy az áramellátó rendszercseréje az óriáshernyóktól függetlenül is szükséges, de a nagykörúti pályaszerkezet cseréjekor kellett volna elvégezni. Ezt Aba Botond vezérigazgató vitatta: akkor még nem tudták, milyen villamos érkezik. Wintermantel ezért tartja különösnek az összeg növekedését, mivel tavaly a BKV egymilliárdnyi költséget jósolt, amikor már régen tudták, hogy Siemens kocsikat vesz a főváros.
- Utólag sokkal többe fog kerülni az átalakítás - mondta Wintermantel. Donáth szerint a munkálatokra 2005-ben 1,8 milliárd, 2006-ban pedig 2,5 milliárd forintot kell költeni.
Zsidai Péter Napi Ász
fideszfrakcio.hu