Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Annan az afganisztáni csapatküldés fontosságáról beszélt Hollandiában

A holland csapatok Dél-Afganisztánba küldésének jelentőségét hangsúlyozta egyebek mellett Kofi Annan ENSZ-főtitkár hétfőn Hágában, ahol a parlament várhatóan a héten foglal állást a kérdésben.


Dátum: 2006-01-30 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:29.077784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A NATO nyár elejére szeretné ellenőrzése alá vonni Afganisztán déli részét, mintegy 6 ezer fős csapatbővítéssel. Ebből 1400 főt Hága adna, és bár a kormány már pozitívan határozott ez ügyben, a vártnál megosztottabbnak mutatkozó parlament még nem adta áldását a döntésre. A képviselők e hét második felében folytatnak vitát a témáról.

Annan - Jan Peter Balkenende kormányfővel folytatott találkozója után - annak fontosságát hangsúlyozta, hogy biztosítsák Afganisztán stabilizálódásának folyatódását és az ott tevékenykedő nemzetközi személyzet védelmét. Hozzátette, hogy nem kíván beleszólni holland belügyekbe.

Korábban a NATO már jelezte, hogy amennyiben Hága késlekedik, az lassíthatja a katonai terjeszkedési terveket. Brüsszelben mindazonáltal szintén remélik, hogy a holland szövetségesek tartják magukat a kormánydöntéshez. Hollandia délen - Kanada és Nagy-Britannia mellett - parancsnoki szerepkört kap, ha a csapaterősítést végrehajtja (és ezzel párhuzamosan várhatóan feladja egyik északi parancsnoki posztját, amelyet Magyarország vehet át).

A holland jogszabályok értelmében ilyen típusú döntést a kormány jogosult meghozni, de konzultálnia kell róla a parlamenttel is. A kabinet - amelynek egyik koalíciós pártja, a liberális D66 is ellenzi a küldetést - úgy döntött, hogy a képviselők szavazata nyomán hozza meg végső határozatát.

A kérdés azért kényes, mert a holland közvélemény még élénken emlékezik az 1995-ös boszniai ENSZ-békefenntartó küldetésre. A balkáni térségben a - csupán könnyűfegyverekkel ellátott - holland katonák jelenléte ellenére szerbek tömegesen mészároltak le boszniai muzulmánokat Srebrenica körzetében. Most ugyan Hága elvileg a NATO biztonsági garanciáival és jóval erősebb felszereléssel látna neki a műveletnek, ám az ellenzők szerint a küldetés így is túlságosan veszélyes. A kabinet viszont azzal érvel, hogy nagyon fontos küldetésről van szó a terrorizmus, illetve az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat elleni küzdelemben. Annan most ezt a kábítószer-kereskedelem veszélyeivel is kiegészítette - hathatós érv a drogfogyasztás ellen sajátos eszközökkel, kis mennyiség árusításának engedélyezésével küzdő országban.

Kofi Annan kedden részt vesz az Afganisztán segítésével foglalkozó londoni nemzetközi konferencián.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek