"Tankok dübörgése volt búcsúztató énekük"
Nem szokványos istentiszteletre kerül sor minden év januárjának utolsó vasárnapján a derecskei református templomban: ezen a napon emlékeznek meg a második világháború katonai és civil áldozatairól. A megemlékezésen idén is jelen volt a térség egyéni országgyűlési képviselője, Márton Attila.
Dátum: 2006-01-30 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:29.371500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Zoltán református lelkész igehirdetése elején bejelentette: azokra emlékeznek, akik nem betegség, váratlan baleset következtében veszítették el életüket, hanem egy gyilkos háború áldozatai lettek. Bombaeső hullott rájuk, s megfagytak, mert a gyengeségtől nem tudtak védekezni a jeges földön. "Tankok dübörgése volt az ő énekük" - fogalmazott, hozzátéve, hogy nemcsak a fronton, a lövészárkokban várták reménytelenül a szabadulást, hanem a hadi kórházakban, a fogolytáborokban.
A róluk való megemlékezéskor felvetődik a kérdés: hogyan emlékezünk az elesettekre. A győzteseknek könnyű, mert még inkább uralkodhatnak a legyőzötteken. Mit mondhatunk viszont a veszteseknek, akik szeretteiken kívül nemzetüket is elveszítették? - tette fel a kérdést a lelkipásztor. "Boldogok, akik sírnak, mert megvigasztaltatnak" - adta meg a választ.
"Tied Hazám, a megszentelt fájdalom" - idézte báró Eötvös Józsefet a lelkész, mintegy magyarázatául annak, hogy a fájdalom ott van Muhinál, Mohácsnál, Isonzónál és a Don-kanyarnál. Megannyi magyar vitéz fájlalta a magyar nemzet sorsát - Zrínyi Miklóstól Mikes Kelemenen át Teleki Pálig, Nagy Imréig - akiknek a megszentelt fájdalom adott erőt. Jó, ha tudunk sírni az emlékezés napján, mert közelebb kerülünk Istenhez, és az bizonyosodik be, hogy az áldozatok sorsa nem volt hiábavaló - emelte ki Varga Zoltán. Bízzunk a holnapban, ez most a legfontosabb, bármennyire fáj, hogy fogy, satnyul nemzetünk - mondta végezetül a lelkész.
Csató István polgármester felolvasta a 147 katonai és 72 civil áldozat nevét, majd a Templomkertben álló második világháborús emlékműnél az önkormányzat, az egyház, a Fidesz MPSZ, a Kisgazda Polgári Egyesület és hozzátartozók elhelyezték a hála és tisztelet koszorúit, virágait.
Nyírő Gizella
fideszfrakcio.hu