Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Saját szavazóit sem kíméli jövőre a kormány

Jövőre ezt akarja a kormány: csaknem egymillió vállalkozó ne vehesse igénybe az evát. Csökkenjen a bérek és nyugdíjak vásárlóértéke. Már az átlagkereset után is 40 százalékot adózzunk. Legyen szabadáras, azaz drágább a gépjárművek kötelező biztosítása. Nőjön 50 %-kal az örökösödési illeték. Fizessünk egyes bírósági illetékre 100 000 forintot. Legyen a raktározás és a szállítás áfája a mostani duplája, hogy a szállítandó és raktározandó termékek akár 13 százalékkal is többe kerülhessenek.


Dátum: 2002-09-30 19:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4544
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:36.650742, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Minden kormány első igazi próbatétele az általa létrehozott adótörvény és a költségvetés. Utóbbit még nem ismerni, az adótörvények tervezetét azonban már hat napja nyilvánosságra hozták. A kormány ez alapján megmérettetett és könnyűnek találtatott - jelentette ki Áder János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn Budapesten, a képviselőcsoport tanácskozásának nyilvános részén.

Áder János a kormány négy évre szóló, 25 százalékos reálbér-növekedésre vonatkozó ígéretével kapcsolatban megjegyezte, 2003-ban például - 5 százalékos inflációt feltételezve - 2 százalékkal ér majd kevesebbet mindenkinek a bére. Mivel pedig a nyugdíjakat a bérekhez kötik, minden bizonnyal az idősek életét is nehezebbre tervezi a kormány.

2003-ban már az átlagkereset után is a legmagasabb, 40 százalékos adót kell fizetni. Az előterjesztést a kormánypártok választási ígéreteivel összevetve kijelentette, hogy semmiféle adókulcscsökkenésre nem kerül sor jövőre. Minden bizonnyal azt az 1994 és 1998 közt jól bevált módszert alkalmazzák, mely szerint először csökkentik a béreket, hogy utána növelhessék.

Áder János emlékeztetett: az SZDSZ egyetlen, 18%-os adókulcsot ígért a választások előtt. Az SZDSZ egyik választási plakátjára utalva azt a kérdést tette fel, hogy vajon Kuncze vagy Fodor Gábor feltűnik-e majd valamilyen óriásposzteren, melyen a saját kormányuk adótervezetével kapcsolatban elmondják: rámegy a gatyájuk is.

A Fidesz - Magyar Polgári Párt frakcióvezetője kitért arra, hogy a választási ígéretekben egyik kormányzó párt sem beszélt az illetékek növekedéséről, a peres eljárási költségek emelkedéséről. Ezzel szemben, mint mondta, az örökösödési illeték például 50 százalékkal, egyes peres eljárások költsége pedig 100 ezer forintra nő.

Megjegyezte: azt sem ígérték, hogy emelkedik a gépjárművek átírási illetéke, súlyadója, s szabadáras lesz a kötelező biztosítás is, ami áremeléssel sújtja az összes autótulajdonost.

Felhívta a figyelmet rá, hogy a szocialista-szabaddemokrata kormány 12-ről 25%-ra emeli például a raktározás és a szállítás áfáját. Ez az infláción felül 13 százalékos áremeléssel járhat minden olyan terméknél, amelyet szállítani és tárolni kell.

A kabinet újabb száznapos programja kapcsán Áder János elmondta: nem tartja szükségesnek, hogy az ország áttérjen a Gergely-naptárról a Medgyessy-naptárra. Az új száznapos programra a kormányzat a korábbiakkal szemben már csak 65 milliárd forintot fordít, amelyből 60 milliárdot az agrárszféra kap.

A Fidesz szakértői becslése szerint közel 40 milliárdos fagy- és aszálykár keletkezett az idén, amelynek alig egyharmadát téríti meg az a kormány, amely egyebek közt leállította gazdahitelek folyósítását. A Fidesz szerint inkább a teljes körű kártérítésre, és nem az életképetlennek bizonyuló szövetkezetek támogatására kellene költeni az agráriumra szánt pénzeket.

A kormány második száznapos programjának egyes részleteit nevetségesnek nevezte; például azt, hogy 5 ezer rászorult gyermeket kívánnak ingyenes célú üdültetésben részesíteni, miközben 850 ezer ilyen gyermek van. Összehasonlításul elmondta: míg a kormány több mint két és félmilliárd forintos kockázati kölcsönt szán Medgyessy Péter romániai barátjának, Mudurának plázaépítésre, addig a rászoruló gyerekek üdülésére mindössze 100 millió forintot biztosítana.

Befejeződött a bújócska, véget ért a szemfényvesztés, elérkezett az igazság első pillanata - fogalmazott Áder János, utalva arra, hogy "az igazság második pillanata" a költségvetés benyújtásakor következik.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek