Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ami Gyurcsány beszédéből kimaradt

A mindenkori kormány feladata, hogy az ország polgárainak munkalehetőséget biztosítson. Ehhez arra van szükség, hogy az országnak olyan adórendszere legyen, amely nem bünteti a munkát, hogy kisebb terheket kelljen elviselniük a kis- és középvállalkozásoknak. Az elmúlt években nem ebbe az irányba haladt az ország - reagált Varga Mihály Gyurcsány Ferenc hétfői parlamenti beszédére.


Dátum: 2006-01-30 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49804
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:30.870622, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hallhattunk ígéreteket a 400 ezer új munkahelyről, ugyanakkor ma közel 400 ezren keresnek állást, és 350 ezren vannak azok, aki alkalmi munkákból élnek. A munkanélküliségi ráta 5,8 százalékról nagy év alatt 7,3 százalékra emelkedett. Csak Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt 60 ezren vesztették el az állásukat, és soha nem volt annyi pályakezdő fiatal munka nélkül, mint most. A szocialistákkal szövetségre lépett MSZOSZ elnöke mondta, hogy a munkavállalók nem érzik magukat biztonságban. Ez éles ellentétben áll Hiller István szavaival, melyek szerint az emberek ma jobban élnek, mint négy éve - mondta Varga Mihály.

Nem lehet megoldás az, hogy a munkanélküli fiatalokat külföldre küldjük dolgozni. De Gyurcsány Ferenc legutóbbi bejelentése sem megoldás, hogy munkahelyüket elveszítő dolgozóknak az állam megelőlegezi a járandóságát. A kisebbik gond, hogy erről már rendelkezik egy törvény. A nagyobbik gond, hogy a kormány ismét nem a munkahelyteremtésen gondolkodik, hanem elbocsátásokban és azok kezelésében. Az ország polgárainak nem erre van szükségük, hanem több munkahelyre. Ettől a javaslattól több munkahely nem lesz, viszont könnyebb lesz a dolgozót elbocsátani. Munkahely, munkahely, munkahely - ma erről kellett volna beszélnie Gyurcsány Ferencnek. A megoldás a munkahelyteremtő hazai kis- és középvállalkozások terheinek csökkentése - mutatott rá Varga Mihály.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek