Új munkahelyek helyett új bankot akarnak a szocialisták
A Fidesz támogatta és megszavazta a Start programot, de nem tudja támogatni a miniszterelnök legújabb ötletét, mely szerint a munkanélküliség elleni küzdelem jegyében egy új bankot kellene létre hozni 400 milliárdos tőkejuttatással. Ez nem megoldás, a megoldás a munkahelyteremtő kis- és középvállalkozások terheinek csökkentése - mondta napirend előtti felszólalásában Pokorni Zoltán hétfőn a parlamentben.
Dátum: 2006-01-30 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:33.617818, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Négy évvel ezelőtt Medgyessy Péter a munkahelyek számának növelését, 400 ezer új munkahelyet, a munkavállalók jogainak kiterjesztését ígérte. Amikor a Medgyesy-kormány átvette a hatalmat a munkanélküliség 5,8 százalékos volt, amikor 2004-ben a szocialisták megbuktatták miniszterelnöküket, már 6 százalék fölött jártunk. Gyurcsány Ferenc azzal az ígérettel állt elénk, hogy kormányának legfontosabb feladata a munkahelyteremtés lesz. Ez a vállalás ismét nem teljesült, Gyurcsány Ferencnek még csak arra sem volt ereje, hogy a munkanélküliség növekedését megállítsa. Mára oda jutottunk, hogy a munkanélküliség hat éve a legmagasabb: 7,3 százalékos. Csak az elmúlt évben 60 ezer ember vesztette el az állását.
A munkanélküliség szétrágja a lelket, pusztítja az önbizalmat és a hitet. Ez ma a legsúlyosabb és leginkább orvoslásra váró gond Magyarországon. Önök jól jelölték ki az irányt, hogy új munkahelyeket kell teremteni, de most, hogy erre a Fidesz tesz javaslatot, akkor kritizálják ezt a szándékot. A Fidesz támogatta és megszavazta a Start programot, de nem tudja támogatni a miniszterelnök legújabb ötletét, mely szerint a munkanélküliség elleni küzdelem jegyében egy új bankot kellene létre hozni 400 milliárdos tőkejuttatással. Ez nem megoldás, a megoldás a munkahelyteremtő kis- és középvállalkozások terheinek csökkentése. Kérem, gondolják meg alaposan, hogy egy új bankra van-e szükség vagy új munkahelyekre.
fideszfrakcio.hu