Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Módosították a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényt

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében további egy évig sugározhat műsorokat a kis teljesítményű középhullámú adókon a Magyar Rádió.


Dátum: 2006-01-30 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49824
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:36.835071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rádiózásról és televíziózásról szóló törvénymódosítást, amely kétharmados támogatást igényelt, 269 szavazattal, egy ellenében és négy tartózkodással fogadta el a Ház.

A törvény módosítására azért volt szükség, mert lejárt a Magyar Rádió egyes műsorainak terjesztéséhez biztosított régi frekvenciasávok használatának határideje. A frekvenciasáv használatára a médiatörvény 1996-os hatályba lépésétől tíz éven keresztül volt lehetőség.

A rádió a határidő ellenére a nemzetiségi műsorokat ezen a sávon sugározza, ezért van szükség átmeneti megoldásra, a határidő egy éves meghosszabbításra. Európában ezt a frekvenciát már nem, vagy nem erre a célra használják, mert ezen drága és rosszabb minőségű a sugárzás. Azonban ha nem történik meg ez a törvénymódosítás, akkor a határon túli magyarok, illetve a hazai nemzeti kisebbségségeink anyanyelvi műsoraikat csak rosszabb színvonalon, sőt egyes területeken nem tudnák fogni, nem tudnák hallgatni.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek