Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mikor tervezi megszüntetni a kormány a még meglévő kistelepülési iskolákat?

A kormány 2002-es programja igen biztató volt a kistelepülések számára. Pénzt ígért, fejlesztést, óvodai férőhelybővítést, angolvécét, tornatermet. Ehhez képest meglepő volt, hogy Magyar Bálint hadat üzent a falvak kisiskoláinak - mondta interpellációjában Pánczél Károly.


Dátum: 2006-01-30 17:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:37.444623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszter a PISA-mérésből azt a következtetést vonta le, hogy falun szükségszerűen alacsonyabb szintű pedagógiai munka folyik, ezért igyekezett oly módon alakítani a közoktatási normatívákat, hogy a kistelepülési óvodák, iskolák mindig pórul járjanak. Az eredménye az lett, hogy óvodák, iskolák százait zárták be, kisgyerekek ezrei kezdtek el hajnalonta más településre utazgatni. Aztán Gyurcsány Ferenc megmagyarázta Magyar Bálint tevékenységét, amikor azt mondta: a mélyszegénységben élők 700 ezres tömege esetén legjobb megszakítani a generációs láncot, bentlakásos intézményeket csinálni már óvodától, és megpróbálni újra visszavezetni őket a rendszeres felelősségvállalás, tanulás ás munka világába.

Ez nem jelent egyebet, mint azt, hogy miniszterelnök úrban az a kép alakult ki, hogy a falusi óvodák, iskolák, a szegénységsorban élő szülők alkalmatlanok gyermekük nevelésére, és a gyermeknek nincs szükségük a szülői szeretetre és oltalomra. Sőt, a gyereknek jobb szülője lenne az állam.

Egyetértés van a kormányban, hogy a kistelepülési szegény szülők, illetve az ottani óvodák, iskolák alkalmatlanok a gyerekek nevelésére? Elősegíti-e a tankötelezettség teljesítését, az oktatás színvonalának emelését, ha a faluban megszűnik az óvoda, iskola? Milyen módon kívánják a szegény szülők ártó befolyását csökkenteni gyermekük nevelésében? Ha Önök maradnak kormányon, a még meglévő kistelepülési iskolákat mennyi időn belül tervezik megszüntetni? - kérdezte Pánczél Károly.

Arató Gergely államtitkár válaszában kijelentette, hogy a képviselő félreértette a miniszterelnök szavait.

Az Országgyűlés elfogadta az államtitkár válaszát, Pánczél Károly nem.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek