Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mélyen sértő és megalázó volt

Bocsánatkérésre szólította fel Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a cigányságról tett kinyilatkozása miatt Farkas Flórián, aki szerint a kormányfő ötlete a roma gyerekek sorsáról mélyen sértő és megalázó volt. Az az ötlette támadt ugyanis, hogy el kell szakítani a gyerekeket szüleiktől.


Dátum: 2006-01-30 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49829
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:38.347364, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Farkas Flórián azonnali kérdésében Gyurcsány Ferenc korábbi kijelentését idézte: "700 ezer mélyszegénységben élő magyar állampolgárral nem tud mit kezdeni a kormányzat". Gyermekivel kapcsolatban - folytatta a képviselő - pedig az az elmés ötlete támadt, hogy meg kell szakítani a generációs láncot, azaz bentlakásos iskolába költöztetné őket.

Ismert ön már életében gyermekes cigánycsaládot? - fogalmazta meg kérdését a miniszterelnökhöz Farkas, rámutatva: a roma ösztöndíjrendszert kellett volna továbbfejleszteni az ilyen ötletek helyett. Végül leszögezte: a romák nem akarnak janicsárképzőt.

Göncz Kinga válaszában azt sietett kifejtetni, hogy a kormány személyesen elkötelezett abban, hogy a magyar cigányság számára lehetőségeket tudjanak teremteni a felzárkózáshoz. Ezen felül több programot sorolt fel, ami ezt a célt szolgálta, csakhogy Farkas Flórián viszontválaszában rámutatott: ezek a próbálkozások sorra megbuktak. A politikus bocsánatkérésre szólította fel Gyurcásny Ferencet, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányfő kijelentése mélyes sértő és megalázó volt.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek