Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rossz felvételi teszteket töltöttek ki hat középiskolában

Rossz borítékot bontottak ki és más felvételi feladatsort töltöttek ki hat iskolában a diákok a szombati középiskolai magyar felvételiknél - erősítette meg az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) igazgatója az MTI értesülését hétfőn. A diákok vizsgái érvényesek - közölte Pósfai Péter.


Dátum: 2006-01-30 20:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49833
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:39.545006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: a csütörtöki pótfelvételire készült feladatsorokat írták meg a nyolcadikos diákok a budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában, a Budai Nagy Antal Gimnáziumban, a paksi Vak Bottyán Gimnáziumban, a kecskeméti Szentgyörgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskolában, a dunaújvárosi Kereskedelmi és Vendéglátói Szakközép- és Szakiskolában és a péceli Ráday Pál Gimnáziumban. Pósfai Péter arra vonatkozóan nem tudott pontos számot mondani, hogy hány diákot érint az eset, amely során a rossz csomagot bontó középiskolákban is volt, aki jó feladatsort írt, míg mások a pótfelvételi példákat kapták.

Az OKÉV vezetője érthetetlennek nevezte a tévedést, mert mint mondta, a felvételi példák olyan átlátszó csomagolásban vannak, mint az érettségi feladatok. Már a csomagoláson feltűnő, nagy betűkkel van feltűntetve a dátum - hangsúlyozta. Hozzátette: sem jobban, sem rosszabbul nem járhattak azok a diákok, akik a pótfelvételi feladatokat kapták, mind az eredeti, mind a pótló sor azonos nehézségű. A csütörtöki pótvizsgákra magyar nyelvből le kell cserélni a nyolcadikosok példáit 330 középiskolában - mondta Pósfai Péter.

Az OKÉV vizsgálatot indít az ügyben, a vétkes intézmények felelős vezetői ellen eljárás indítanak. Az érintettekre maximálisan ötvenezer forintos pénzbírságot szabhatnak ki.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek