Ismét elítéltek egy amerikai katonát
Kétnapos nemzetközi konferencia kezdődik Londonban Afganisztán segélyezéséről Tony Blair brit miniszterelnök, Kofi Annan ENSZ-főtitkár és Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter részvételével. Több hónapi szabadságvesztésre ítéltek egy második amerikai katonát is afganisztáni őrizetesek bántalmazása miatt - közölte kedden a közép-ázsiai országba vezényelt amerikai haderő.
Dátum: 2006-01-31 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49840
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:41.717140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tanácskozáson várhatóan kidolgoznak egy ötéves tervet, amely felvázolja az ország fejlődését, a béketeremtés folyamatát, s azt, hogyan lehet a legsikeresebben felvenni a harcot a kabuli kormányzat ellenségeivel. Oroszország az értekezlet előtt kilátásba helyezte, hogy leírja Afganisztán - saját számítása szerint - 10 milliárd dolláros tartozását, amennyiben Kabul hajlandó azt elismerni.
A londoni konferencia annak a 2001. decemberében Bonnban megtartott tanácskozásnak a folytatása, amely a tálibok hatalomból történt eltávolítása után meghatározta Afganisztán politikai irányvonalát.
A hadsereg közleménye szerint Kevin D. Myricks őrmesterre hétfőn szabtak ki féléves börtönbüntetést, és közlegénnyé fokozták le, mert a haditörvényszék bűnösnek találta abban, hogy tavaly júliusban egy társával együtt bántalmazott - a mellkasán, a karján és a vállán ütlegelt - két őrizetest egy kihallgatás során a dél-afganisztáni Uruzgán tartományban. Myricks társát, James Hayest már múlt pénteken négyhavi börtönbüntetésre ítélték, és szintén közlegénnyé fokozták le.
A haditörvényszék összehívása és a katona megbüntetése azt jelzi, hogy az amerikai haderő milyen komolyan vette az incidenst - hangoztatta Jason Kamiya tábornok, az afganisztáni lázadók ellen harcoló amerikai haderő parancsnoka Myricks elítélése kapcsán.
Emberi jogi szervezetek és volt őrizetesek korábban bírálták az amerikai haderőt az Afganisztánban, illetve a Kubában fekvő guantánamói támaszponton fogva tartott személyekkel szemben tanúsított durva bánásmód miatt. Az amerikai haderő cáfolja, hogy a visszaélések széles körben elterjedtek volna, és ígéretet tett a vétkes katonák megbüntetésére.
MTI - fideszfrakcio.hu