Japán idén májusig kivonja katonáit?
Japán márciusban megkezdi nem harcoló szárazföldi alakulatai kivonását Irakból, és májusig befejezi a csapatkivonást - jelentette a japán média kedden.
Dátum: 2006-01-31 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:42.019954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Japán a múlt hónapban úgy döntött, hogy december 14-től számítva még legfeljebb egy évig Dél-Irakban maradhat oda vezényelt 550 katonája, akik a távol-keleti ország második világháború utáni legkockázatosabb küldetésére vállalkoztak, de kormányzati tisztségviselők nyitva hagyták annak lehetőségét, hogy a csapatkivonás korábban megtörténjen.
Iraki szerepvállalásával Japán kivívta amerikai szövetségese elismerését, de a japán választók többsége ellenezte a lépést.
Japán tömegtájékoztatási eszközök, köztük a Kyodo hírügynökség kedden arról adott hírt, hogy a japán csapatkivonásról kötött megállapodás Japán, Nagy-Britannia és Ausztrália képviselőinek január 23-i londoni találkozóján jött létre. Nagy-Britannia, amely arra számít, hogy Irakban már a jövő hónapban feláll az új kormány, azt javasolta, hogy májusig szintén kivonja Dél-Irakban állomásozó egységeinek felét, köztük azokat, amelyek Szamáva környékén tartózkodnak, ahol a japán katonák körzete is van. Japán és Ausztrália a japán médiajelentések szerint egy időben vonná ki katonáit Irakból.
A japán védelmi minisztérium illetékesei viszont úgy nyilatkoztak, hogy még semmiféle döntés nem született a csapatkivonás ügyében.
MTI - fideszfrakcio.hu