Muzulmán kereskedelmi bojkott
Több mint 11 ezer dán munkahely elvesztését okozhatja az a bojkott, amelyet muzulmán országokban alkalmaznak a dán árukkal szemben a Jylland-Posten dán lap muzulmán vallási érzéseket sértő Mohamed-karikatúrái miatt.
Dátum: 2006-01-31 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49847
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:07:43.739408, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dán Jyske Bank kedden nyilvánosságra hozott elemzése szerint a muzulmán országokban alkalmazott kereskedelmi bojkott - egyévi időtartammal számolva - nyolcmilliárd dán koronás (1,1 milliárd eurós) exportkiesést okozhat, és több mint 11 ezer munkahely megszűntével járhat. Főleg az élelmiszerexport és az agrártermékek kivitele van veszélyben. Ezen a területen 2,4 milliárd koronás (320 millió eurós) exportkieséssel és négyezer munkahely megszűnésével számol a dán bank elemzése, szintén egyéves bojkottidőszakot feltételezve.
A dán áruk vásárlói bojkottjának gyors terjedése láttán az Arla dán élelmiszeripari konszern már be is zárta ideiglenes jelleggel az egyik nagy tejgazdaságát, bár ez még nem Dániában történt, hanem a dán konszern egy szaúd-arábiai vállalkozását érintette.
Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök kifejezte reményét, hogy a Jylland-Posten hétfői bocsánatkérése után az iszlám világ vezetői személyiségei tartózkodni fognak a további bojkottfelhívásoktól.
MTI - fideszfrakcio.hu