Megkurtították a területalapú támogatást
A gazdálkodók a területalapú támogatások kifizetésekor mintegy 10-15 százalékkal kevesebb pénzt kaptak, mint amire számítottak - mondta Becz Miklós, a gazdaszervezet szakértője kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Dátum: 2006-01-31 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49852
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:08:45.378654, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Becz Miklós, a gazdaszervezet szakértője elmondta: eredetileg mintegy 21 ezer forint járt volna az uniós pénzből a gazdálkodóknak hektáronként, ugyanakkor a gazdák 17-18 ezer forintot vehettek csak kézhez hektáronként. Ezt a gazdálkodók sérelmezik - tette hozzá.
Becz Miklós elmondta: az agrárkormányzatnak meg kell indokolnia, hogy miért jutott kisebb összeg a gazdálkodóknak. Becz Miklós úgy vélte, hogy az eredetileg bejelentett területnél nagyobb területre adtak támogatást, ezért "úgynevezett visszaosztásra került sor". A szakértő szerint a visszaosztás nem a gazdálkodók, hanem a kormány hibájából következett be, mert nem pontosak a nyilvántartási adatok.
Jakab István tájékoztatott arról, hogy a szervezet által kidolgozott agrárprogramot 27 településen beszélték meg a gazdálkodókkal. A gazdálkodókat leginkább a termőföld sorsa, a szövetkezés, a piacvédelem, a forráshoz jutás, a versenyképesség- és vállalkozásfejlesztés kérdésköre érdekelte a leginkább.
MTI - fideszfrakcio.hu