Az Oscar-díjas Pál György rövidfilmjeit vetítik Párizsban
Pál György bábfigurákkal készített humoros rövidfilmjeiből összeállított válogatást mutatnak be kedden Párizsban, s ennek kapcsán a Libération című francia napilap méltatta a negyvenes években Hollywoodban dolgozó, Oscar-díjas magyar animációs filmrendezőt.
Dátum: 2006-01-31 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49853
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:08:45.729552, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A ceglédi születésű reklámfilmrendező a harmincas években Berlinbe költözött, majd ő hozta létre a holland animációs filmgyártást. A negyvenes években Londonban kidolgozott Puppetoons nevű bábprodukciójával vált világhírűvé a hollywoodi Paramount Stúdióban; 1943-ban kapta első Oscar-díját. Különleges effektusokért további öt alkalommal nyerte el az Amerikai Filmakadémia rangos elismerését.
Kisfilmjeinek kedvelt figurája Jasper, akinek megalkotására az amerikai varieté színházak inspirálták Pál Györgyöt. A bábfigurák sikerének köszönhetően a magyar rendező 1949-ben saját stúdiót alapított, s később nagyjátékfilmeket is rendezett - emlékeztet a Libération.
A párizsi Espace Kodakban 1934 és 1947 között készült kilenc rövidfilmje kerül vetítésre, többek között Philips reklámfilmje és az 1946-ban készült Hüvelyk Matyi.
MTI - fideszfrakcio.hu