Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezik Tubes-ügyben
A pécsi közgyűlés Fidesz-MKDSZ frakciója rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi a Tubesre tervezett lokátor ügyében, az erre irányuló kérelmet a héten juttatják el Toller László polgármesterhez - jelentette be Borhidi Attila, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje kedden, pécsi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-01-31 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:08:50.667635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 2005 decemberében megszületett kormányhatározat nyilvánosságra hozatala óta, amely a Tubest jelöli meg egy NATO-radar telepítési helyszínéül, számos olyan tény került napvilágra, amely szükségessé teszi azok megismertetését a közvéleménnyel - mondta a politikus.
Szólt arról is, hogy már eddig is több fórumon napirendre került a tubesi radar ügye. Azonban a legutolsó, január 26-án megtartott tájékoztatón az eddigieknél is árnyaltabb kép rajzolódott ki, mely szerint a Tubes mint alternatív megoldás szerepel, egy a lehetséges helyszínek közül - közölte.
Borhidi Attila kitért arra is, a rendkívüli közgyűlés alkalmas arra, hogy Pécs lakossága, valamint a képviselő-testület tagjai választ kapjanak kérdéseikre. Többek között arra, hogy a város vezetése miért hallgatta el, hogy a kormány nem végleges döntést hozott a Tubessel kapcsolatban - mondta. Hozzátette: emellett lehetőséget teremt arra, hogy az egyre erősödő lakossági ellenérzéseket és félelmeket a civil szervezetek elmondhassák a város vezetőinek.
MTI - fideszfrakcio.hu