Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szabó más szemmel

A leleplezés, miszerint Szabó István egyetemistaként 1957 és 1963 között legalább 48 besúgói jelentést írt tanárairól és diáktársairól, a magyarok számára legalább akkora gyúanyag, mintha Németországban kiderülne, hogy Günter Grass a CIA-nak dolgozott volna - írja a Die Welt című konzervatív lap.


Dátum: 2006-01-31 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49875
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:08:52.555129, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kertész Imre mellett Szabó az ország kulturális cégére, s azon kevés keleti blokkból származó művész közé tartozik, akinek a nevét nyugaton már a fordulat idején ismerték, és azóta tekintélye csak növekedett, pedig a legtöbb keleti művész iránti érdeklődés kialudt, amikor elveszítették emigráns szerepüket.

Szabó 1990-ben igazi karriert csinált az angol nyelvterületen. Ezt Cannes-tól Berlinig díjakkal honorálták. Most megpróbálják ügynöki tevékenységét a karrierépítés érdekében tett helyes lépésként értékelni. Érdemes megjegyezni, hogy a forradalom leverését követően Jancsó és Mészáros filmjeit időnként betiltották, de Szabó alkotásait soha. "Szabó István saját zsidó származását először a Napfény íze című filmben, tíz esztendővel a kommunizmus bukása után tette beszédtémává" - írja a lap.

Három nappal Szabó besúgói tevékenységének nyilvánosságra kerülését követően hétfőn több mint 100 értelmiségi kifejezte Szabó iránti "szeretetét és megbecsülését". Az aláírók közé tartozik Jancsó Miklós is. Egy meglepő reakció. Tényleg nem történik meg a múlt a múlt feldolgozása Kelet-Európában, vagy csak nem hallunk róla? - teszi fel a kérdést a lap.

Szabó műveit mindenesetre más szemmel kell ezután nézni: Mephisto, Redl ezredes, Szembesítés: mindenütt az értelmiség és hatalom kapcsolatát feszegeti.

MNO - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek