Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Momentán elszállt Gyurcsány bátorsága

Két pert indít, és kártérítést is kér a miniszterelnök a Magyar Nemzet című napilap valótlan állításai miatt - közölte az MTI-vel hétfőn a kormányszóvivő. A kártérítési és rágalmazási per hónapokig elhúzódhat. Ugyanakkor Gyurcsány Ferenc a Nomentana fantomcégről írt sorozat kapcsán helyreigazítási pert nem indít, amelyben egyébként viszonylag gyors döntés születik a bíróságokon.


Dátum: 2006-01-31 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:08:53.751964, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Batiz András tájékoztatása szerint a miniszterelnök személyiségi jogainak megsértéséért az újság kiadója ellen polgári pert indít, míg rágalmazásért ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést. A szóvivő elmondta: a büntető feljelentés azért nem közvetlenül az újság ellen irányul, mert "a lap egyetlen munkatársa sem merte nevével vállalni a megjelentetett, alaptalanul vádaskodó cikkeket, így ez volt az egyetlen megoldás".

Köztudomású, hogy a hazai ítélkezési gyakorlat szerint a személyiségi jogi, illetve a rágalmazási perek több hónapig, esetenként évekig is elhúzódnak. Egyedül a helyreigazítási perekben születik viszonylag gyors döntés a bíróságokon. A Magyar Nemzet ellen Gyurcsány ilyen pert nem indított. Emlékezetes, korábban a Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló Altus Rt. kísérelte meg cáfolni a napilap állításait, amelyeket viszont a Magyar Nemzet dokumentumokkal cáfolt.

MTI - Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek