A Fidelitas nem akar gyűlölködést
A Fidelitas elkötelezett a korrekt, gyűlölködő megnyilvánulásoktól mentes választási kampány mellett. Olyan választási kampányt szeretnénk, amelyben nem fordulhat elő, hogy egy politikai ifjúsági szervezet vezetője egy diktatórikus rendszer áldozatainak tragédiáján viccelődik, vagy hogy egy politikai ifjúsági szervezet aktivistája az ellenfél plakátjainak letépésére bíztat a rendőrséggel való összejátszásra utalva.
Dátum: 2006-01-31 16:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:08:54.051435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidelitas mindent meg kíván tenni annak érdekében, hogy ezen nemkívánatos jelenségeket a következő hónapokban elkerüljük. Hiszünk abban, hogy a választási kampány a felelősségteljes versenyről és nem gyűlölködéstől lesz hangos. Ezen meggyőződésünket kifejezve a Fidelitas részt vesz a parlamenti pártok ifjúsági szervezetei közötti, a választási etikai kérdésekkel foglalkozó holnapi egyeztetésen.
Koszorús László
alelnök
Fidelitas
fideszfrakcio.hu