Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyolc helyen maradhat el az október 20-i polgármester-választás

Több mint 108 ezer jelöltet és 869 pártot, valamint egyéb szervezetet vettek nyilvántartásba a helyi választási bizottságok, illetve az Országos Választási Bizottság a nem hivatalos eredmények szerint az október 20-ai önkormányzati választásokra - derül ki az Országos Választási Iroda (OVI) világhálós honlapjáról a kedd reggeli 8 órás adatok szerint.


Dátum: 2002-10-01 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4551
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:46:39.008779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A www.valasztas.hu internetes címen elérhető, egyelőre nem végleges összesített adatok szerint nyolc helyen maradhat el az október 20-i polgármester-választás: három Győr-Moson-Sopron, három Vas, egy Pest és egy Veszprém megyei településen, valamint öt helyen maradhatnak el az önkormányzati választások, miután nem gyűlt össze elegendő számú kislistás jelölt.

Ezeken a településeken időközi helyhatósági választásokat kell majd kiírni, legkorábban az október 20-i választásokat követően 6 hónappal.

A közlés szerint a 108 285 jelöltből 21 969 jelöltet pártok, 9095 jelöltet társadalmi szervezetek, 6801 jelöltet kisebbségi szervezetek, 4864 jelöltet különböző típusú szervezetek közösen támogatnak, továbbá 65 556 függetlent is nyilvántartásba vettek.

A tájékoztatás szerint a bizottságok összesen 869 szervezetet vettek nyilvántartásba, ebből 47 pártot, 664 társadalmi, valamint 158 kisebbségi szervezetet.

Az OVI közlése szerint a nyilvántartásba vett jelöltek nem hivatalos száma közel 7 ezerrel haladja meg a négy évvel korábbi hivatalos adatokat, míg a nyilvántartásba vett szervezetek száma 82-vel marad el az 1998-as hasonló adatoktól.

Az OVI ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy az adatok egyelőre nem véglegesek, a bizottsági döntésekkel kapcsolatban még 72 óráig kérhető a jogorvoslat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek