Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elég a luxuskormányzásból

Változásra van szükség, a luxuskormányzást az emberek érdekében történő kormányzásnak kell felváltania. Hiteltelenek a kormányzat ígéretei a kisebb és olcsóbb állam megteremtésére, ugyanis a Gyurcsány-kormány másfélszeresére, 201-re növelte az állami vezetők számát, ami évente összesen 7 milliárd forintjába kerül a magyar adófizetőknek.


Dátum: 2006-01-31 19:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:08:57.041492, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A luxusbaloldali kormány az elmúlt években duplájára emelte a kormánytagok fizetését, s mintegy 14 milliárd forintot fordított bútorbeszerzésre és 20 milliárdot autókra. Ráadásul egyetlen kormány sem költött ennyit az adófizetők pénzéből saját maga népszerűsítésére, mint a jelenlegi.

Az emberek joggal várnak változást, egy olyan kormányt mely a Magyarország előtt álló valódi kihívásokkal foglalkozik, nem pedig luxusköltekezéssel és a kormányzati apparátus fölösleges felduzzasztásával.

Répássy Róbert

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

OS - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek