Az orosz elnök megkeverte a kártyákat
Az orosz elnök alaposan megkeverte a kártyákat a 2008-as elnökválasztásra vonatkozó latolgatásban - vonta le a következtetést egy moszkvai lap szerdai számában Vlagyimir Putyin maratoni sajtóértekezletén tett megjegyzéseiből.
Dátum: 2006-02-01 09:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:04.028554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Putyin szertefoszlatta a hozzá hű Egységes Oroszország pártnak azokat a reményeit, hogy kormányzópártként miniszterelnököt állíthat - állapította meg a Vedomosztyi. Ezután nyugodtan elvethetjük azt az alternatívát, hogy Putyin az Egységes Oroszország vezére lesz a 2008-as elnökválasztás után, amelyen már nem indulhat - mondta a lapnak Dmitrij Oreskin, a Mrekator elemző csoport vezetője, de rámutatott: ez nem jelenti azt, hogy Putyin a jövőben távozik a politikából, hiszen miniszterelnök lehet a párt nélkül is.
Putyin - aki még csak nem is célzott utódjelöltekre, és a kormány tagjainak, köztük a Dmitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettesnek is azt ajánlotta, hogy kevesebbet gondoljanak a politikára - elvetette azt a széles körben elterjedt feltevést is, hogy a nagyrészt állami kézben lévő Gazprom monopólium vezérévé akarna válni. Gleb Pavlovszkij Kreml-barát politológus szerint Putyin formátuma nem fér bele a legtöbb tisztségbe, kiváltképp nem a cégvezéri állásokba. De Pavlovszkijnak meggyőződése, hogy Putyin 2008 után is megőrzi politikai súlyát.
Sztanyiszlav Belkovszkij, a Nemzeti Stratégiai Intézet igazgatója szerint Putyin sajtóértekezletén újfent szemléltette a Kreml jelenlegi politikai stílusának fő jellegzetességét: előfordulhat, hogy a retorika köszönő viszonyban sincs a tényleges politikával. Ezért a vezetők kezét kell lesni, nem a szavait - írta az Izvesztyijában Belkovszkij, aki többek között figyelemre méltónak találta Putyinnak azt a megjegyzését, amely szerint Oroszországnak nincs többé semmilyen geopolitikai ambíciója a posztszovjet térben, hanem csak nagy társaságok üzleti ambíciói vannak.
MNO - fideszfrakcio.hu