Megkezdődhet a tanítás a szabadkai magyar Tanítóképző Karon
Az Újvidéki Egyetem tanácsa döntést hozott az intézmény keretein belül működő a szabadkai magyar Tanítóképző Kar megalakításáról, a tanítás az ősszel kezdődő tanévtől indulhat meg benne - írja szerdán a Dnevnik című újvidéki napilap.
Dátum: 2006-02-01 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49916
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:04.612870, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Dnevnik szerint kedden ülésezett az egyetemi tanács, és döntött arról, hogy a zombori Tanítóképző Kar nevet változtat, Pedagógiai Kar lesz, a kar kihelyezett szabadkai tagozata pedig az egyetemen belül önállóan működő magyar nyelvű Tanítóképző Karrá növi ki magát.
A szabadkai Tanítóképző Kar nem lesz jogi személy, "felsőoktatási egység" státusza lesz, és magyar tanítókat fog képezni. Átveszi a zombori felsőoktatási intézmény tanárait, munkatársai és személyzetét, taneszközeit, illetve azokat a diákokat, akik eddig a szabadkai kihelyezett tagozaton tanultak. A tanács elfogadta a szabadkai Tanítóképző Kar megalapításának menetrendjét, előirányozta, hogy a kar szeptember végéig - az új tanév kezdetéig - megkapja a működési engedélyt, illetve azt is megszabta, hogy 2006-2007-es tanévtől iratkozhatnak be a diákok a felsőoktatási intézménybe.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) évekkel ezelőtt kezdeményezte az önálló szabadkai Tanítóképző Kar - az első vajdasági magyar felsőoktatási intézmény - létrehozását az Újvidéki Egyetemen belül . A vajdasági parlament még 2004 tavaszán elfogadta az oktatási intézmény alapító okiratát, megtörtént a kar bírósági bejegyzése, és kinevezték a kar megbízott dékánját, Jeges Zoltánt.
Részben a hatályos előírások félreértelmezése, részben a belgrádi vezetők kelletlensége miatt eddig nem sikerült beindítani a tanintézetet.
Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekért felelős politikai államtitkára és Kasza József, a VMSZ elnöke által tavaly decemberben aláírt memorandumban a magyar kormány vállalta, hogy szakmailag és anyagilag is hozzájárul a szabadkai magyar tanítóképző kar - illetve a majdani szabadkai multikulturális tudományegyetem - létrehozásához.
MNO - fideszfrakcio.hu