Megtalálták a magyar áldozat holttestét Lengyelországban
A lengyel hatóságok az éjszaka során értesítették a magyar főkonzulátust, hogy megtalálták a szombaton beomlott katowice-chorzówi kiállítási csarnok romjai alatt azt a magyar férfit, aki eddig az eltűntek között szerepelt.
Dátum: 2006-02-01 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=49917
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:09:04.908274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 39 éves budapesti lakos egy állateledelt forgalmazó cég munkatársaként volt a csarnokban rendezett postagalamb-kiállításon, amikor az épület tetőszerkezete szombaton beomlott a ránehezedő hó és jég súlyától. Halálának pontos okát nem tudni. A helyi hatóságok várhatóan szerdán délelőtt kiadják a halotti bizonyítványt, és a holttestet a hozzátartozók kérésére hazaszállítják.
A férfit napok óta keresték. Végül kedden délután a cég, illetve a magyar konzul tájékoztatása alapján találták meg holttestét a cége kiállítási standjának romjai között, és a késő esti órákban azonosították.
MNO - fideszfrakcio.hu